Életjáték 3.

Virtuális vállalat.

2005. április 7., csütörtök
 

Mit eszedbe a képröl? (Blogodba!) >>>



2005. március 28., hétfő
 

Virtuális Vállalat

A Virtuális Vállalatok szerepe az Információs Társadalom kialakulásával jelentősen megnövekszik, mivel azok területi elhelyezésüktől függetlenül többek között lehetővé teszik, a régiós, interrégiós, és egyéb nemzetközi együttműködést. A gazdasági élet szereplőiként és mint "nagyvállatok" felvehetik a versenyt a globalzáció kihívásaival szemben. Ezen kívül az Információs Technológia fejlődése rendkívül nagy segítséget nyújt az elektronikus kereskedelemben való részvételükre, az üzemeltetésükhöz, fejlődésükhöz és az intelligens ügyfélkapcsolatukhoz.

Virtuális Vállalat

A Virtuális Vállalat meghatározása.

A Virtuális Vállalat olyan területileg szétszórt, önálló vállalkozások, önálló szervezeti egységek, csoportja, amelyek ideiglenesen, vagy tetszőleges időpontig - önállóságuk megtartásával - együttműködnek a közös céljaik megvalósításában.

Az együttműködés többek között kiterjed a, fejlesztés, a ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság, a szolgáltatás, a kereskedelem, és közigazgatás bizonyos területeire.

Természetesen, mivel a résztvevők elsősorban a gazdasági élet szereplői, illetve valamilyen kapcsolatuk van azokkal, így a laza, vagy szoros szerveződés megvalósítása esősorban a közös üzleti célok megvalósulására irányul.

A Virtuális Vállalti szerveződés elsősorban a kis és középvállalkozásoknak nyújt kedvező lehetőségeket

A Virtuális Vállalaton belül, az önálló vállalkozások, szervezetek jogviszonya az igényeknek és a lehetőségek függvényében különböző lehet.

- Szerződéses
- Fanchise (know-how átadás)
- Tulajdonrész
- Részvény stb.

A Virtuális Vállalatok irányítása a - meghatározott keretek között - a szerveződés formájától függően eltérő lehet.

- Általános formában
Önálló virtuális menedzsment vállalat áll kapcsolatban az önálló vállalkozásokkal.

- Fanchise
A franchise-rendszergazda (franchisor) áll kapcsolatba az egyéni franchise-vállalkozóval (egyéni franchise)

A Virtuális Vállalati csoportosulást által létrejövő, egyébként menedzselő vállalat, tágabb értelmezés szerint és jogviszonynak és a kitűzött célnak megfelelően, nemcsak az irányítást, hanem feladatokat is tejes egészében elvégezheti.

Virtuális Vállalati menedzsment főbb feladata a tevékenységtől függően.

- Piacmenedzselés
- Reklám, marketing
- Beszerzés
- Logisztika
- Know-how átadással kapcsolatos feladatok stb.

Virtuális Vállalti szerveződés főbb előnye.

A vállalkozások önállóságuk megtartásával nagyvállalati piaci részvevőkké válnak, élvezik annak kedvező hatását és nagyobb eséllyel vehetnek részt az egyre élesedő piaci versenyben.
 


 

Virtuális vállalat

Épitsünk katedrálist 2.0 (2005. november 15.)

Ki mer gazdag lenni? 2.0 (2006. március 15.)

Minden, amit a piramisjátékról tudni érdemes... (2006. szeptember 15.)

Meggazdagodás online (2007. március 15.)

Mi az a piramisméter?

 A gúla alapja olyan négyzet, amelynek a kerülete egyenlo annak a körnek a kerületével, amelynek sugara éppen akkora, mint a gúla magassága.Ezenkivül minden négyzetes piramis, akármekkor méretu, két állandó számértéket tüntet fel, mégpedig: az oldallapok síkja 51°51'14'' szögbne hajlik az alaphoz, az oldalélek 41°59'50'' szög alatt.Ha olyan piramist akarnánk építeni, amely ``a Földtol az Égig érne``, azaz a magassága egyenlo lenne a Földnek a naptól való távolságával , akkor ennek a gúlának alapkerülete megegyezne ama kör kerületével, amely a Föld a Nap körül kering. Minthogy a Föld nem körben, hanem ellipszispályán keringa Nap küröl, csak középtávolságával számolhatunk, ez 149,5 és 149,6 millió kilóméter közt ingadozik.
Az egyiptomi hosszmérték-egység az ún. piramisméter:0,635 m. Ennek huszonötöd része, vagyis 0,02539 m egy hüvelyk. A Kheopsz alapkerülete összesen 36 524,2 hüvelyk ; a napév napjainak a száma, mint tudjuk pontosan 365,242 nap.
Az a mód, ahogyan a Nap az év folyamán a piramis északi és déli oldalát megvilágítja, a napéjegyenloségek és napfordulók idejérol nyújt szabatos meghatározást.A fölkelo Nap a piramis északi oldalát néhány percre megvilágította  azon az évszakon át, mely a tavaszi és oszi napéjegyenloségek közt telt el, az év többi részében csak a déli oldal kapott fényt.
Pár érdekesség röviden:
- Minden oldallap felülete megegyezika piramis teljes magasságának négyzetével, amit már Hérodotosz is feljegyzett .
- A gúla belso eloszobáját megszorozva pi-vel 365,242 hüvelyket ad eredményül.
- A piramis belso szobájában talált vörös gránitból készített koládát táláltak, melynek térfogata 138 000 köbhüvelyk, és ez éppen kétszerese a belevájt üreg urtartalmának. A Biblia szerint a frigyszkrény is ugyanilyen méretu volt.
- Egy másik mértékegységet, a egyiptomi könyököt (=0,525 m) használva felírhatjuk az alábbi megállapításokat a piramis metszetérol: a metszet által meghatározott háromszög alapja 440 könyök, a magassága 280 könyök, oldala 356 könyök. A félalapél (220) úgy viszonylik az oldallap hosszához (356) mint ez kettojük összegéhez. Vagyis

220:356=356:(220+356)
220:356=356:576

576 nem más mint az elso négy természetes szám négyzetének az összege. Az aranymetszés szabálya a gúla többi részének viszonylatából is kiolvasható:az alapterület és a teljes felület valamint a alapél és az oldallapok hossza.Tehát az aranymetszést az egyiptomiak Püthagorasz elott már legalább 2000 év alkalmazták.

Nem valószínü, hogy az 1építo a gúláról leolvasható tudományos tételekeket teljességgel ismerte és beépíteni akarta volna, de kétségtelen azonban, hogy a mester e rendszerek birtokában volt.

Ha ideáig eljutottál, - az út felére -, megérdemled, hogy kicsit pihengess. Nézz körül azokon az oldalakon, amit nem ismersz, jegyezd fel a benyomásaidat a blogodon, szerezed meg az információt, amire szükséged van...

 

>>>

Több is érdekel? Klikkelj a nyílra!

Megengeded, hogy közbevessek egy kérdést?

***

Támogatja a www.intranets.hu, az első magyar zárt körű közösségi portál,

valamint a Független Vállalkozók Érdekvédelmi szervezete sz.b.

***

Hirdetés